Hogy miért pont csiga? Jogos kérdés! Igaz, ennyi erővel lehetne akár mamut is, de az nem hangzana olyan jól, igaz? :P De a lényeg!Ezt a bejegyzést már rég meg akartam írni. Ha jól emlékszem, még kedden, vagy hamarább. Nem! Biztosan kedden, mivel akkor lett volna próbánk a másik suliban, de nem mentem el. Inkább itthon maradtam, és azóta is itthon punnyadok :D
"Megesik, hogy néha a csiga is elesik!" <<< LoL!!! Említettem már, de ehhez tartom magam! Még akkor is, mikor hajnali háromnegyed egykor látom, hogy a szemét (Akit mellesleg valamikor bírtam...) elérhető Fb-n. Ez most komoly??? Mármint neki a koleszban lenne a helye, a kis .......... (noh, tudjátok kijével) együtt. Persze pár hete, hónapja még teljesen más volt a véleményem,, de az régen volt! Azóta változtak a dolgok! Azóta én is változtam!!!
Persze tudom, ez így hüén hangzik, hogy minden változott, de végtére is, igaz!!!
Változom, változol, változott!!! De így is tudom, hogy így minden jobb lett! Bár maradt mégegy fekete folt a múltamba, amit megváltoztatnék, amire nem szivesen emlékszem. De tudom, jobb így! Jobb, hogy nem tud róla. Vagy, ha tudja is, nem veszi komolyan! És ez valamennyire megnyugtat, akármilyen furcsán hangzik is. Persze fáj, de kinek ne fájna? Valakit elveszteni, aki nem volt a tied, de tudod, a fejedbe tukmálták, hogy az övé lehetnél. Hogy együtt boldogok lennétek... Mégis, mire jó ez???
Love, xoxo:
A drága Nea♥